HTML

Türelmes Vendéglátók

Szakmai és emberi tapasztalatok a vendéglátás területén. Kevés panasz, vidám példák.

Friss topikok

Linkblog

A felesleges és egy idő után idegesítő kérdések

2010.08.20. 13:28 Előzékeny felszolgáló

 Bár már régen nem írtam, nem jelenti azt, hogy ne lenne téma továbbra is a vendéglátásban.

A következő bejegyzésem a felesleges és egy idő után idegesítő kérdésekkel foglalkozik. Az elején nem tudtam mire vélni a dolgot. Később azt gondoltam, csak beszélgetni akar a kedves vendég. Most már tudom, hogy ez egyfajta „tulajdonság” a részükről.

Kezdjük az egyszerűbbekkel. Ezek olyanok, mint például a ”Szép időnk van, nemdebár?”

Egy elég látványosan kipakolt, 3 napernyővel reklámozott terasza van az étteremnek ahol most dolgozom. 12 asztal, székek, kitárt kétszárnyú ajtó. Vajon miért kell megkérdezni a kedves vendégnek, hogy nyitva vagyunk-e? Ezt a kérdést felteszik délelőtt 11-kor és délután fél 4-kor is. De itt talán csak a kommunikációt akarja elkezdeni. Mint ahogy azzal is az lehet a célja, amikor megkérdezi a - sajnos - teljesen üres teraszra tekintve, hogy leülhet-e a teraszra? Nem teljesen idevágó megjegyzés, de muszáj megemlítenem, hogy ha üres legalább 8 asztal és az egyiktől nemrég álltak fel és a szennyes még az asztalon van, akkor az új vendég tuti, hogy ahhoz fog leülni. Vajon mi lehet ezeknek az asztaloknak a vonzereje?

Jó esetben látszik, hogy ülnek az étteremben és fogyasztanak, étkeznek. Esetleg „csak” a 6 méteres feliratból látszik, hogy ÉTTEREM vagyunk. Mégis heti rendszerességgel megkérdezik, hogy „Lehet Önöknél ebédelni?”

Most következnek a „kedvenc” kérdéseim. Az abszolút felesleges dolgok.

Lustaságból: Általában az aktuális oldalon nyitott étlap van a vendég előtt. Kérdés: Milyen levesek vannak? Vagy konkrétan. Felsorolva 3 leves - hús, hagyma, gombakrém –, erre a kérdés: „Gulyásleves van?” A nem is tudom milyen megfontolásból: „Milyen sörötök van?" "Ászok, Dreher." "Soproni nincs?” Esküszöm, hogy nem titkolok semmit. Ha lenne, MONDTAM volna.

Vagy pedig. „Szia! Van cigitek? Nincs, nem tartunk dohányárut. Semmilyet?” ÁÁÁÁÁÁÁÁ

Abszolút figyelmetlenségből: Asztali italkártya volt egy régebbi munkahelyemen. Egy lap félbehajtva, rajta pár long drink. Igazán egyszerűek. Gin tonik, whisky cola stb. Persze fantázianevekkel, amik mellett ott volt a „bonyolult” összetétel is. Ezért amikor kérdezték tőlem, hogy miből áll a „Big Willy” akkor rámutattam a vendég kezében lévő kártyára és onnan olvastam fel. Vagy ez szemtelenség?

Egyelőre ennyi volt. A következő bejegyzés is már megvan fejben. Rövidesen folytatom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://turelmesvendeglatok.blog.hu/api/trackback/id/tr742235214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása